„Semmi ne légy, csak az, ami voltál!” - számomra az egyik legszebb mesebeli mondat. Eszembe jutott a napokban is, ahogy a tükörben vizsgálgattam magam, mert egy ideje nem volt ismerős a látvány: „Ott vagyok még?”

„És te ott vagy még?” - kérdeztem némán, amikor valaki rajtam vezette le a hetek-hónapok alatt összegyűlt feszültséget. Én pedig igyekeztem megtalálni benne azt az embert, akit korábban ismertem.

Nézem a megtépázott emberi kapcsolatokat. Nem tudok mindenre figyelni: van, amit már elengedtem, és van, amibe minden maradék energiámat beleteszem. „Megvagyunk még?” - szól a napi ellenőrző kérdés. A válasz állandóan változik.

„Semmi ne légy, csak az, ami voltál!” - tér vissza újra és újra ugyanaz a mondat, és talán kezdem érteni az üzenetét a változásról és az állandóságról. Mert amíg a mindent átható káosz mögött ott van az ember, addig összeszedhetők a darabok, újjáépíthető az élet:

„... a szürke farkas rálocsolta Iván cárevicsre a halál vizét: összeforrt a teste; rálocsolta az élet vizét is: Iván cárevics fölkelt és így szólt: 'Ó, milyen sokáig aludtam!' Erre azt mondja neki a szürke farkas: 'Örökké alhattál volna, Iván cárevics, ha nem volnék! A bátyáid széjjelszabdaltak...'”

Talán pont így lesz, mint ebben a mesében, talán máshogy. De addig is, amíg odáig eljutunk: „Semmi ne légy, csak az, ami voltál!” - ez most a varázsmondatom.

(Mesék: A tojásból teremtett leány; Mese Iván cárevicsről, a tűzmadárról és a szürke farkasról; fotók: saját)