- Anya, ez volt a világ legjobb meséje! 

Ahogy elégedetten magára húzza a takarót és elalszik, azon gondolkodom, mennyire nem bánnám, ha minden ilyen egyszerűen menne. De még sosem találkoztam a fentihez hasonlóan rövid mesével. Az emberi történetek pedig sokszor még a meséknél is hosszabbak; nem ritkán több mesére valót kitesznek. És van, hogy csak akkor látjuk őket teljes egészükben, ha másoknak is elmondjuk. Mint a sokat próbált cárkisasszony esetében:

'A kereskedő hívatta a kuktát és így szólt hozzá: "Szórakoztasd a vendégeimet!" A kukta cárkisasszony így felelt: "Mit meséljek: mesét vagy igaz történetet?" - "Mesélj igaz történetet!" - "Mesélhetek igaz történetet is, csak egy feltétellel: aki közbevág, kap egyet a fejére a merőkanállal!"

Mindenki beleegyezett. És a cárkisasszony mindent elmesélt, ami vele történt. "Élt egyszer egy kereskedő meg a lánya. Amikor a kereskedő a tengeren túlra utazott, a bátyjára bízta a lányt, de a báty szemet vetett a lány szépségére és egy percre sem hagyta nyugton, állandóan utána koslatott..."

Hallja a nagybácsi, hogy róla beszélnek, megszólal: "Ez hazugság!" - Tehát szerinted hazugság? Nesze a fejedre!"

Azután beszélt a mostohaanyjáról, aki a bűvös tükrét faggatta, meg a gonosz vénasszonyról, aki a vitézek fehérköves palotájába járt be. A mostoha és az öregasszony egyszerre kiáltották: "Micsoda ostobaság! Ilyesmi nincs is! A cárkisasszony fejbe vágta őket is a merőkanállal és mesélte tovább, hogyan feküdt a kristálykoporsóba, hogyan talált rá a cárevics, élesztette fel, vette feleségül (...)'

Életünk meghatározó történetei akár éppen az elmeséléssel kerülhetnek a helyükre. Ha már el tudom mesélni, akkor a helyén van. És fordítva: ha a helyén van, akkor már tudok róla mesélni. Merőkanalam szerencsére eddig is volt.

 (Mese: A bűvös tükör; fotók: saját)