"Jobb félni, mint megijedni" - tartja a mondás. De milyen, ha az életünket állandó félelemben éljük? Mi történik, ha a vágyunk, hogy a vélt vagy valós legnagyobb bajt elkerüljük átveszi az irányítást felettünk? Mi van, ha a baj elkerülése válik az életcélunkká? Élünk-e akkor egyáltalán?  

Menekülés

Volt egy ember, aki mindig nyugtalanul aludt. Sokszor megtörtént, hogy rosszat álmodott, és ilyenkor futásnak eredt az erdőben, s csak futott, futott, mintha menekülne valami elől.

A fenti sorok pontosan leírják a félelmet, a menekülés állapotát. Olvasva őket bennem is sürgős "mehetnék" támad, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Egy másik történetben Stefano, a főhős egy rémisztő tengeri szörny, a colombre elől menekül gyermekkorától kezdve -  egész életén át:

Hajózni, hajózni – ez volt az egyetlen gondolata. Alighogy partra lépett egy-egy hosszú út után, máris égett a türelmetlenségtől, hogy tengerre szálljon újra. Tudta, hogy odakint, a kikötőn túl, vár reá a colombre; s hogy a colombre a romlással, pusztulással azonos. Oda se neki. Valami lebírhatatlan belső ösztönzés hajszolta egyre tovább, tengerről tengerre, óceánról óceánra, percnyi nyugodalmat sem hagyva.

Félelem, türelmetlenség, nyugtalanság, zaklatottság, menekülés... De mi elől menekülünk?

A veszély lehet valós és képzelt is - ezt a mesék is megmutatják. Az ismeretlen sokszor ijesztőbb, mint az, aminek mibenlétével tisztában vagyunk. A fejünkben lévő képek és fantáziák néha vadabbak a valóságnál. 

A férfi elmesélte visszatérő álmát, amelyben egy hatalmas farkas rohan felé kitátott szájjal, benne hatalmas fogakkal, és annyira közel jön hozzá, hogy még a leheletét is érzi. – Vajon miért fut feléd a farkas? – kérdezte a bölcs öreg. – Hogy megegyen – válaszolta a férfi.

Most aztán reszkethetek érted. Nem tárgy az, amit föl-fölbukkanni látsz a víz színén, s ami követ bennünket. Hanem egy colombre. Ettől a haltól fél legjobban minden tengerész, az egész világon. Titokzatos, szörnyű cápa, ravaszabb, agyafúrtabb az embernél. Nem lehessen tudni, milyen meggondolás alapján, tán sose derül rá fény, kiválasztja az áldozatát, s minekutána kiválasztotta, hosszú-hosszú esztendőkön át követi, egy egész életen át, míg csak nem sikerül fölfalnia.

Szembefordulás

A félelem - mindkét történetben - fel akar falni, fel akar emészteni. Ha jön egy józan hang (kívülről vagy akár belülről), ami időben megállít, akkor elkerülhetővé válik a teljes megsemmisülés. 

- Mi lenne, ha egyszer bevárnád, és megkérdeznéd, mit akar tőled?

A férfi megfogadta a tanácsot, és aznap éjjel lefekvés előtt elhatározta, megkérdezi a farkast. Amikor eljött az álom, és megérezte a farkas leheletét, nem indult futásnak. Szembefordult a farkassal, és megkérdezte: – Miért üldözöl engem? A farkas leült, és így szólt: – Mert az a feladatom, hogy tanítsalak. Most már készen állsz rá.

Az időben elvégzett szembenézés ajándékokat tartogathat. Tanításaival gazdagodva tudjuk folytatni életünket.

A másik történetben a szembefordulás későn következik be, mert az élet eltelt és már "vénségesen vének" vagyunk - testben vagy lélekben:

– Huhh – nyögött egy keserveset a szörny –, ez aztán hosszú út volt! Megfáradtam ám én is, bele is rokkantam. Mennyit kellett úsznom miattad! S te csak futottál, menekültél. Nem értetted soha, miről van szó.

– Miért?… – kérdezte Stefano félig holtan, félig elevenen.

– Mert én nem azért üldöztelek, hogy fölfaljalak, amint hitted. Csupán azt a megbízatást kaptam a tengerek urától, hogy adjam át ezt neked.

Azzal a cápa kiöltötte nyelvét, s egy tompán villódzó golyót nyújtott át rajta az öreg kapitánynak.

Stefano két ujja közé fogta az ajándékot, s alaposan szemügyre vette. Óriási gyöngyszem volt. Tüstént fölismerte. A híres-nevezetes Tenger Gyöngyét tartotta kezében, mely szerencsét hoz annak, aki birtokolja, hatalmat ád, szerelmet s lelki békét. De most már késő volt, késő.

– Jaj nekem – ingatta fejét szomorúan Stefano Roi. – Mily elhibázott minden! Sikerült elátkoznom az életemet; s a tiédet is tönkretettem.

– Isten veled, szegény ember – szólt a colombre, s mindörökre alámerült a tenger éjfekete mélységeibe.

"A félelemmel élt élet csak félig élt élet." - hangzik el egy nagyon régi filmben. A mesék is mintha ezt üzennék.